• Autós Hírek

Forma-1 Hírek - Raikkönen: jelen pillanatban ennyi van az autóban

Az Alfa Romeo versenyzői már az időmérő edzés második szakaszában búcsúzni kényszerültek, így érthető, hogy a finn versenyző nem elégedett.

Forma-1 Hírek - Marko szerint Ricciardo miatt úszott el az első sor

A Red Bull tanácsadója szerint nagy kár, hogy Verstappen beragadt korábbi csapattársa mögé, hiszen az adatok alapján az első sorra is reális esély lett volna.

Forma-1 Hírek - Újabb Hamilton-győzelem, Leclerc kiesett Monacóban!

A Monacói Nagydíj is Lewis Hamilton győzelmével zárult, a dobogóra még Sebastian Vettel és Valtteri Bottas állhatott fel, míg Max Verstappen negyedik lett, Charles Leclerc viszont kiesett hazai pályán.

Forma-1 Hírek - Vettel: Nem akarok senkit hibáztatni

A Ferrari versenyzője, Sebastian Vettel a monacói időmérő edzést követően természetesen nem túl vidáman nyilatkozott, illetve azt is elmondta, nem tudták működésre bírni a gumikat.

Forma-1 Hírek - Nem lesznek egységes sebességváltók a Forma-1-ben

A Nemzetköz Automobil Szövetség megerősítette a standard egység visszavonását, így az egyelőre biztosan nem valósulhat meg.

Forma-1 Hírek - Hamilton kitörő örömmel értékelte Bottas legyőzését

Lewis Hamilton nagyon elégedetten értékelte, hogy idén másodszor megszerezte a pole pozíciót, Valtteri Bottas és Max Verstappen a kihűlt gumikra panaszkodott.

Forma-1 Hírek - Így emlékezett meg az F1 világa Niki Laudáról

A háromszoros világbajnok osztrák legenda, Niki Lauda halálhíre valósággal sokkolta az F1 világát és a Laudát ismerőket. Ebben a cikkben összeválogattuk, hogy emlékeztek meg 1975, 1977 és 1984 világbajnokáról.

Forma-1 Hírek - Gyász: Elhunyt Niki Lauda

Elhunyt a háromszoros F1-es világbajnok Niki Lauda. Az osztrák legenda 70 évesen ment el, egy igen hosszú és kemény küzdelem után.

Autós Gyorsasági Hírek- Újra a vörös bikán

A hétvégén az ausztriai Spielbergben a Red Bull Ringen csap össze ismét az FIA CEZ és az MNASZ Autós Gyorsasági OB mezőnye a festői környezetben található pályán. 

Autocross Hírek - Gindeli Balázs és a keceli autocross


 

Interjú Balázzsal a május 19-i autocross verseny előtt, amit a Kecel Ringen tartanak meg.

Autocross Hírek - Mózes Károly és a keceli autocross


Interjú Károllyal a május 19-i autocross verseny előtt, amit a Kecel Ringen tartanak meg.

Forma-1 Hírek - A Ferrari kezdi belátni, hogy az egész 2019-es koncepcióval baj lehet

A Ferrari csapatfőnöke szerint vizsgálatot indítottak, hogy kiderüljön, mi csúszott félre a 2019-es autó koncepciójában.

Forma-1 Hírek - A Mercedes mind a 21 futamot megnyerheti a szezonban?

Lewis Hamilton nem tartja elképzelhetetlennek azt, hogy mind a 21 futamot megnyerjék a Forma-1 2019-es szezonjában. Még 16 ilyen sikerre kellene ehhez.

Forma-1 Hírek - Elképesztő, amit a Mercedes művel: Hamilton és Bottas is nehezen hiszi el

Ez már az ötödik olyan verseny a Forma-1 2019-es szezonjában, amikor a Mercedes pilótái az első két helyen végeztek.

Forma-1 Hírek - Vettel és Leclerc is elismeri: lassú a Ferrari

Sebastian Vettel és Charles Leclerc sem tudott felállni a dobogóra a Spanyol Nagydíjon, ami nagy kudarc számukra.
[12 3 4 5  >>  

Belépés