MotoGP Hírek - Az Aprilia az első motorjával vág neki a szezonnak

Készült: 2015.március.12 19:38 Készítette: Lipták Melinda Írta: Keszthelyi Gábor Kategória: Motoros Hírek, Motogp hírek Forrás P1race

MotoGP Hírek - Az Aprilia az első motorjával vág neki a szezonnak
Ebben a szezonban tér vissza gyári csapatként az Aprilia a MotoGP-be. A tesztidőszak alatt két motort is bevetettek, amiből az első bizonyult versenyképesebbnek. A második specifikációjú versenygép kiegyensúlyozatlanságán nem tudtak javítani, így az első, úgynevezett Step 1 RS-GP-t küldik majd harcba a futamokon.
A noalei gyár érdekes stratégiát választott a királykategóriába való visszatérésére. Gyakorlatilag a korábbi, CRT gépüket faragták át erre az évre, ezzel kívánnak tapasztalatot szerezni versenykörülmények között. 2016-ban aztán bemutatkozhat az igazi prototípusuk, amivel reményeik szerint sokkal nagyobb nyomást gyakorolhatnak majd ellenfeleikre. Ez egyelőre azonban még messze van, még az is a közelmúltban dőlt el, pontosan milyen vassal indulnak a futamokon. Tavaly novemberben ugyanis bemutatkozott az RS-GP Step 1, az első sepangi tesztre viszont már a Step 2 is kipróbálásra került, ami várakozásaikkal ellentétben rosszabbul teljesített elődjénél.

Alvaro Bautista és Marco Melandri is jobb időeredményekre voltak képesek az első motorral mindkét maláj teszten, noha a kettő között Michael Laverty azon volt, hogy a lehető legtöbbet kihozza a másodikból. Nem változott továbbá Melandri gyenge szereplése sem. A motorválasztás mellett tehát arra is rá kell jönnie az Apriliának, mivel segíthetnék versenyzőjüket. A kialakult helyzetről Romano Albesiano beszélt a crash.net-nek még Sepangban, a második gyakorlás alkalmával.

„A Step 1 motort hoztuk el (a második sepangi tesztre), valamint a Step 2 néhány alkatrészét, amit kipróbáltunk a Step 1-en. Mindenesetre ezen a vonalvezetésen a Step 1 alapkonfigurációja a legjobb választás” – kezdte magyarázni a sportigazgató. „Nagyon jó a Step 1 alapvető egyensúlya. Rendben, nem tudtunk javulni a Step 2-vel, de eléggé meg vagyunk elégedve az első motorral, ami jól működik. Úgy hisszük, jó alapot jelent a szezon kezdéséhez.”

„Most azon leszünk, hogy az itt tanultak alapján fejlődjünk, néhány részlet például: A Step 1 üzemanyagtartálya nem elég nagy ahhoz, hogy befejezzük vele a versenyt, szóval valahova be kell majd töltenünk több üzemanyagot. Ez egy igazi laboratóriumi motor volt! Találunk majd extra helyet az üzemanyagnak, előkészítjük az összes alkatrészt, aztán irány versenyezni! Úgy tűnik, nagyon jók vagyunk a kezelhetőség terén. Az egyenesekben és a kanyarkijáratokon veszítünk. Rendben, biztosan kisebb a teljesítményünk, mint a legjobb ellenfeleké, de a TC-nket is be kell hangolnunk. Sokkal több időt veszítünk kigyorsításon, mint amennyit csak a teljesítménykülönbséggel meg lehetne magyarázni” – hangzott a szakember véleménye.

A crash.net szerint Albesiano elégedett az erőforrásukkal, az első fejlesztéseik ezen a téren a megbízhatóságot célozzák majd meg, nem pedig a teljesítménynövekedést. A seamless váltójuk egyelőre csak a tesztpadon működik, ott viszont elvileg nagyon jól. De mi a helyzet a versenyzőkkel? Bautista közelebb került az élen álló Marquezhez, bár igaz, lemaradása így sem kicsi. Melandri viszont nem igazán alkotott maradandót, gyakorlatilag kibérelte magának a tabella utolsó helyét.

„Alvaro nagyon elégedett, különösen a motor elejével. Fantasztikus nézni őt a versenypályán. Kívülről is úgy tűnik, hogy nagyon jól érzi magát. De még sok dolgon kell javítanunk. Például a motorféken, de a kiprögésgátlón is, ahogyan korábban is említettem: a kanyarkijárat az, ahol a legtöbb időt veszítjük. Marco még mindig nem magabiztos a motoron. Sok-sok dolgot kipróbáltunk már! Elhoztuk a Superbike-ot is, mert azt akartuk, hogy olyasmivel menjen, amit már nagyon jól ismer, és ezzel szinte újraindulhasson. Voltak pozitív érzései, de ez nem járható út. Szóval továbbra is szenvedünk.”

A crash.net feltette azt a kérdést is, hogy ha a mostani motor nagyban hasonlít a Superbike-gépre, akkor nem a Birdgestone abroncsai lehetnek-e a gyengélkedés okai. Albesiano erre így válaszolt: „Minden bizonnyal ez nagy szerepet játszik. Talán egy másik pálya jobb lehet Marcónak. Jelen pillanatban nincs meg a megfelelő érzése, amikor bedönti a motort. Az túl sokat mozog. Szóval megpróbáljuk stabilizálni a motort abban a helyzetben.” A kanyarbemeneten? – Hangzott a kérdés. „Igen, az a fő probléma. A motor befordítása sem úgy megy, ahogyan szeretné. Tovább próbálkozunk.”

A végén természetesen nem maradhatott el egy kevés esélylatolgatás sem. „Nagyon elégedett lennék, ha a versenyt a 10. és 15. hely között tudnánk befejezni. Az tökéletes lenne számomra” – fejezte be Romano Albesiano. Ti mit gondoltok, mire lehetnek képesek?

Belépés