Rally Hírek - Megörökölt első hely

Készült: 2014.szeptember.11 09:31 Készítette: Hajósi Miklós Kategória: Autós Hírek, Autós Friss hírek, Rally Hírek

Rally Hírek - Megörökölt első hely
Sikeresen teljesítette első közös futamát, a 40. Kassa Rally-t Maricsek Miklós és Kovács Szabolcs. A Maricsek Racing Team párosát több technikai hiba is hátráltatta a verseny alatt, de a kitartásuknak és egy nagy adag szerencsének köszönhetően végül a P16-os kategória első helyén fejezték be a bajnokság negyedik futamát.
Maricsek Miki:
Elégedett vagyok, ha abból a szemszögből nézzük, hogy végig csináltunk egy komoly versenyt. Főleg úgy, hogy ez volt az első közös versenyünk Szabival. Új környezetben versenyeztünk, teljesen más stílusú pályákon, mint itthon. Egy erős közepes tempót diktálva, teljesítettük a Kassa Rally-t. Többre számítottam magamtól és egy kicsit óvatosabb voltam a kelleténél. Az első napi teljesítményünkkel meg voltam elégedve és arra számítottam, hogy vasárnap gyorsabbak leszünk. Ez sajnos nem jött össze, mert túl óvatos voltam. Ami számomra egy kicsit negatív, hogy a Mitsubishis mezőny utolsó felében voltunk, de ezen próbálok és fogok is javítani! Tesztelnünk és mennünk kell az autóval és akkor sokkal jobb lesz ez.
Rally Hírek - Megörökölt első hely
Az utolsó előtti szakasz céljában hallottunk egy nagy fémes csattanást. Leellenőriztem, meg volt minden sebességi fokozat, de az utolsó gyorsasági rajtja után a harmadik és a negyedik fokozat elment. Nem tudtam pontosan, hogy mi a baja, ezért ötödik sebességi fokozatban teljesítettük azt a szakaszt, néha kapcsoltam csak másodikat. A probléma csak az, hogy másodjára mentünk azon a szakaszon és szerettem volna javítani az időeredményünkön, ami a váltó hiba miatt elmaradt.
A célban vegyes érzések kavarogtak bennem, inkább a második helyért járó kupát vettem volna át, nem az elsőt. Antiék nagyon sokkal vezettek. Azzal, hogy kiestek, az ölünkbe hullott az első hely.
Szabi kevés versenyt teljesített, mondhatjuk, hogy még kezdő navigátor, de büszke lehet magára, mert a gyorsaságikon csak két apró hibát vétett. Jól megoldott egy ilyen nehéz versenyt, új pilótával, főleg külföldön, le a kalappal.
Rally Hírek - Megörökölt első hely
Kovács Szabolcs:
Nagy izgalommal vártam a 40. Kassa Rally-t. Az autó nagyon jó volt, rettentően erős, emellett jóindulatúnak is éreztem.
A szombati utolsó gyorsaságin az előttünk rajtoló Szíjj Zsolték elestek, megálltunk mellettük, elég sokat kellett várnunk, utána már szinte etapként jöttünk le a pályán, 70-80-nal csak legurultunk.
Vasárnap egy kerékcsere miatt szinte futópercre érkeztünk a második kör első gyorsaságijára, ami még nagyobb adrenalin löketet adott, nekem legalábbis biztosan. A hosszú gyors elképesztően tetszett. Szélesen indultunk, majd átváltottunk egy szűk ritmusos részre, majd vissza a szélesre, szuper volt. Számított, hogy honnan hova helyezkedsz, majd, hogy mennyire vagy bátor, mert majdnem minden kanyar ötödikes volt, kivéve, amikor a terelőkbe és a lassítókba mentél be.
A második, 23 km-es gyorson sajnos elfogyott a fékünk. Ezt még tetőzte, hogy amikor megálltunk a beíróban, kiadtam a menetlevelet, egy hatalmas csattanást hallottunk. Mint kiderült ott elvesztettük a 3-as, 4-es sebességi fokozatot. Csak első, második és ötödik maradt. Izgalmas volt onnantól a vége, mert a második helyen álltunk a kategóriánkban és arról beszélgettünk, hogy szépen lassan, szinte etap tempóban átgurulunk az utolsó gyorson, hogy megőrizzük a pozíciónkat.
Elég sokat vártunk az utolsó szakasz rajtjánál, majd a pályán derült ki számunkra, hogy a csapattársaink, Kovács Anti és Istovics Gergő balesete miatt álltunk annyit. Azaz az ölünkbe hullott az első hely. Keserédes örömöt éreztem, mert nem nekünk járt az első hely, nem mi dolgoztunk meg érte, hanem Antiék veszítették el. Viszont ez volt életem első kategória győzelme, aminek nagyon örültem, ráadásul Miki 16 éve már nyert itt kategóriát, az A5 után, most a P16-ban is győzött.
Elképesztően jó volt végigmenni a 40. Kassa Rally-n, nagyszerű érzés volt dobogóra állni! Úgy indultunk neki ennek a versenynek, hogy autózunk egy jót, jól érezzük magunkat. Ez teljesült, sőt a hab a tortán, hogy egy kupával is gazdagodtunk.
- Mamprobi Média -

Belépés