• Autós Hírek
  • WTCC Hírek - Michelisz Norbi: Szezonértékelő I. rész: tanulni kell még!

WTCC Hírek - Michelisz Norbi: Szezonértékelő I. rész: tanulni kell még!

Készült: 2013.november.26 20:50 Készítette: Lipták Melinda Írta: Michelisz Norbert Kategória: Autós Hírek, WTCR és túraautós hírek Forrás Michelisz.hu

Voltak benne mélységek és magasságok, emlékezetes és nehéz pillanatok: így volt teljes az első évünk a Hondával. Bár az év végi hatodik hellyel papíron nem léptünk előre, én úgy érzem, csapatostul, versenyzőstül erre az évünkre lehetünk az eddigi legbüszkébbek.
Amióta véget ért a szezon Makaóban, folyamatosan az elmúlt év történésein kattog az agyam. Jó hír, hogy többségében pozitív emlékeim vannak 2013-ról, amelynek a pályafutásom szempontjából is nagy jelentősége volt a Hondával való házasság miatt. Persze nem indult könnyen, nagyon nem. Rengeteg újságírói kérdést kaptam, és kapok a mai napig az idény eleji balszerencsés időszakról. De az összkép azért csak szép lett!

Túl sok a nullázás

Ettől függetlenül muszáj az elejével kezdenem. És nem csak azért mert a könyvek is általában az első oldallal kezdődnek, és nem a századikkal, hanem azért is, mert így visszagondolva, szükségünk volt azokra a pofonokra ahhoz, hogy az évad második felében kellőképpen összeszedettek legyünk. Fájdalmas tény: az első két versenyhétvége, Monza és Marokkó technikai borzalmai nagyon mély gödörbe taszítottak minket mentálisan. A csapatot éppúgy, ahogy engem. Bizakodóan vártuk a rajtot, aztán amikor már azt hittük, most már tényleg nem jöhet újabb probléma, még több technikai hibával kellett szembesülnünk. Ennek eredménye lett az, hogy az első négy futam után összesen négy ponttal álltunk, ez egy nagyon feszült időszak volt. Sőt, ha jobban belegondolok, a Marrákesi hétvége után az egész szezon negatív csúcsát éltük át lélektanilag. Talán csak a portói hibám, a fallal való csúnya találkozás, és az újabb nullázás után voltam annyira padlón, mint akkor. Egyébként emiatt van bennem a legnagyobb hiányérzet: a túlságosan sok pontszerzés nélkül elvesztegetett futam miatt. Portóban hibáztam, Japánban ugyan nem, de jó lett volna elkerülni a második futamon való kiesést, ahogyan Makaóban is – bár utóbbi kapcsán tartom, nem bántam meg semmit. Mindenesetre ahhoz, hogy a végelszámolásnál előrébb lépjünk a hatodik helyről, muszáj lecsökkentenünk a nullázások számát, mert a dobogókéval már jól álltunk.

Hatodik hely, de előrelépés

Idén hétszer álltam dobogóra, ami a napnál is világosabban mutatja a fejlődésünket. Azt, hogy a befejezett futamok helyezéseit tekintve nagyot léptünk előre az előző évekhez képest, szakmai szemmel nézve pedig nekem ez a kiegyensúlyozott jó teljesítmény jelentette a legtöbbet. A szlovákiai hétvégével elérkezett a szezon eleji sötétség ellenpólusa, jöttek a dobogós helyezések, majd a szezon – számomra – két fénypontja, a hungaroringi és a szuzukai hétvége. Idehaza sajnos nem jött össze a győzelem, de egyértelműen én voltam a legjobb hondás, és a második hely így is olyan eredmény volt, amelyben csak reménykedtem az év elején. Japánban pedig szinte játszi könnyedséggel sikerült megnyernem az első futamot, ami különösen sokat jelentett nekem, hiszen szakmailag ez értékesebb, mint a fordított rajtrácsos második. Legbelül nekem ez a verseny hozta meg az áttörést, rengeteg önbizalmat tankoltam fel ebből a győzelemből. És ezekből kell építkeznünk tovább, mert bár az év végi hatodik hellyel papíron nem léptünk előrébb, én ezt nem így látom. Ha ugyanis levesszük az idény első két versenyhétvégéjét, amelyen nem a saját hibánkból nulláztunk, akkor idén tulajdonképpen 10 helyszínből értük el ugyanazt, mint amit tavaly 12-ből. Ráadásul egy sokkal kiegyenlítettebb, erősebb mezőnyben, amit a pontok eloszlása mellett az is mutat, hogy összesen 11 futamgyőztes pilóta volt a szezonban. Ez rengeteg.

Valahol az elit mögött

Az idei WTCC-mezőnyben nekem Yvan Muller, Gabriele Tarquini és Rob Huff hármasa volt az etalon. Hozzájuk képest még mindig lemaradásban vagyok, nekik megvan az a versenyintelligenciájuk, ami belőlem néha még hiányzik. Bízom benne, hogy idővel ez nekem is megjön majd, mindenesetre úgy érzem, a nehezén már túl vagyok: a legkevésbé tanulható dolog ugyanis a gyorsaság, amiben már felveszem a versenyt velük. Például büszkeséggel tölt el, hogy ugyanazzal az autóval sokszor gyorsabb voltam Tarquininél. Hondásként nekem ő az első számú referencia, pláne, hogy látom a telemetria-adatait. Ezekből kanyarról kanyarra tudom, hol és milyen intenzitással kezd fékezni, hogyan fordítja a kormányt, milyen ütemben gyorsít, vagy hogyan alakul az oldalgyorsulása, és bizony sokszor elképedek. Amire tavaly a BMW-vel én már azt mondtam, ezt biztos nem lehet jobban csinálni, arra idén Tarquini eredményeit látva rádöbbentem, igenis lehet. Amikor összehasonlítottam az én féktávomat az övével, kiderült, hogy 6-7 méterrel később fékez, mégis megáll az autó, és ugyanolyan ütemben tud kigyorsítani. Ezek az apróságok segítenek abban, hogy átlépjem a saját korlátaimat, és nekem ez volt a Honda-szerződés legnagyobb nyeresége: világklasszis pilótához mérhetem magam, amiből sokat tanulok.

Folytatás következik...

Belépés