• Autós Hírek
  • WTCC Hírek - Michelisz Norbi: Belülről nem volt olyan rémisztő

WTCC Hírek - Michelisz Norbi: Belülről nem volt olyan rémisztő

Készült: 2013.november.20 20:38 Készítette: Lipták Melinda Írta: Michelisz Norbert Kategória: Autós Hírek, WTCR és túraautós hírek Forrás Michelisz.hu

A makaói baleset egész pályafutásom legdurvább jelenetsora volt, mégsem érzem úgy, hogy bármit másként kellett volna csinálnom. Nagyon sajnálom, hogy szinte totálkárosra törött az autó, és az sem volt jó érzés, hogy egész hétvégén nem találtuk meg az elveszett tizedmásodperceket.
Még a Hungaroring környékén arra számítottam, hogy bármi történik is az autóval, Makaó az én versenyem lesz idén. Az ezt megelőző években a SEAT-tal és a BMW-vel is tudtam márkán belül a leggyorsabb lenni ezen a pályán, a szezon során ráadásul többször bebizonyosodott, hogy képesek vagyunk egy szinten versenyezni a gyári Hondákkal. Ebből indultam ki, és bizakodtam. És emiatt most negatív gondolatok vesznek körül, ha a makaói eseményekre gondolok.

Idegesítő tudatlanság
Kevés olyan időmérő volt pályafutásom során, amelyiken még a fallal való kellemetlen találkozást is kockáztattam volna a jó eredmény érdekében, de ezúttal Makaóban mindenre elszánt voltam. És nem lett meg az eredménye: ugyan Monteiróhoz képest nem volt nagy a lemaradásom, ennél többet képtelen voltam kisajtolni a kocsiból. Néztük a telemetria-adatokat, de nem lettünk sokkal okosabbak – nem tudjuk, mi volt a gond, hol és miért vesztettünk a tempóból, ráadásul úgy, hogy az autó érzésre nagyon készséges volt minden pillanatban. Ez aztán az első futamra is rányomta a bélyegét. Ugyan azzal a céllal álltam rajthoz, hogy érjek célba egy biztos, jó pontszerző helyen, ami a negyedik pozícióval sikerült is, mégis csalódottan szálltam ki az autóból. Nem volt jó érzés verseny közben, hogy esélyem sem volt a dobogóért küzdeni, mert a többiek jól láthatóan gyorsabbak voltak nálam körönként egy-két tizeddel. Ez a végére aztán két-három másodperces hátrányban jelentkezett.

Az utolsó szalmaszál...
A második futam előtt átgondoltam a helyzetemet. A hatodik helyem már biztos volt az összetettben, ugyanakkor még mindig megvolt az esélyem arra, hogy előrelépjek az ötödikre, ha két-három pozícióval a rivális Rob Huff előtt végzek. Ezúttal nem lett volna értelme a biztonsági pontszerzésre rámenni, kockáztatni akartam. Nem készültem kamikaze akcióra, de ez a hozzáállásom valamilyen szinten közrejátszott a nagy balesetben – elképzelhető, hogy ha nem ez a szezon utolsó futama, célba érek az ötödik-hatodik helyen. A rajtot közepesen jól kaptam el, de még ez is elég volt ahhoz, hogy a két hellyel előlem induló Tom Chilton mellé felérjek. Láttam a mozgásából, hogy nem fog helyet hagyni nekem, de mivel jobb pozícióban voltam nála a belső íven, úgy kalkuláltam, hogy legfeljebb kiforgatom őt, aztán ráállok a gázra, és megyek tovább. Arra viszont nem számítottam, hogy megsérül az autó: kitört a jobb első felfüggesztés, a kocsi irányíthatatlanná vált, és becsapódtam a szalagkorlátba. Miközben próbáltam egyenesben tartani a gépet, a kanyarból mögöttem nagy sebességgel, „vakon” kijövők közül hárman is eltaláltak.

Nincs kire haragudni
Szerencsém volt, hogy nem a vezető oldalon szaladtak belém, mert akkor biztos nem úszom meg sérülések nélkül. Ezzel együtt sem volt még ilyen durva balesetem soha, bár a felvételek rémisztőbbnek látszanak, mint ahogyan én megéltem belülről. Verseny után Chilton kvázi elnézést kért tőlem, azt mondta, hogy látott engem a belső íven, de arra számított, hogy elveszem a gázt. A saját szemszögemből azt gondolom, helyet kellett volna hagynia nekem, de az övéből is védhető a történet, hiszen mellette is jöttek a külső ívről. Tipikus versenybaleset volt, amiért nem hiszem, hogy bárkit is hibáztatni lehetne. Utólag sem csinálnék semmit sem másképpen, ha nem tudom előre, mi lesz a szituáció vége, tízből tízszer ugyanúgy a belső ívről támadtam volna. Sajnálom, hogy így ért véget az idény, de legfőképpen azt, hogy egyáltalán véget ért.

Kicsit saját magamat sem értem. Tavaly hiába volt pozitív kicsengése a szezonnak a Yokohama Trophy megnyerésével, úgy éreztem, elég volt, elfáradtam, jól jön a szünet. Most viszont tűkön ülök, hogy újra versenyezhessek, nem akarok pihenni!

Belépés