WTCC Hírek - Holnap lesz min javítani

Készült: 2017.május.13 16:03 Készítette: Salamon János Kategória: WTCC hírek

WTCC Hírek - Holnap lesz min javítani
Michelisz Norbert a legjobb hondásként zárt a Hungaroringen de sajnos nem az övé a pole.
Nem úgy indult a Magyar pilóta hazai verseny hétvégéje ahogy azt szerettük volna. Esett az eső és az első szabadedzésen gondok voltak a Hondával. Ezt sikerült a következő szabadedzésre kijavítani a Honda szerelőinek. A második szabadedzést nagy fölénnyel megnyerte a Magyar pilóta ami bizakodásra adott okot.
Az időmérőre viszont már teljesen más körülmények várták a pilótákat.
A nap kisütött és a pálya szinte teljesen felszáradt.
A Q1-et óvatosan kezdte a Magyar pilóta de így is bejutott ez edzés  második körébe a hetedik helyen.
Búcsúzni kellett a két Zengős Hondástól (Nagy Dániel-Aurélien Panis), Tom Coroneltől és Kevin Gleasontól
WTCC Hírek - Holnap lesz min javítani
A Q2-ben már teljesen felszáradt a pálya és ezt mi sem bizonyította jobban, hogy a versenyzők egymás után futották a jobbnál jobb köridőket.
A legjobb időt Robert Huff futotta. Őt Guerrieri-Bennani-Girolami és Catsburg követte.
Ez azt is jelentette, hogy ők öten kerültek be a Q3-ba.
Michelisz a hatodik helyen végzett így a nyitó futamot az ötödik a fő futamon pedig a hatodik helyről rajtolhat ahol Chilton-Björk-Moneiro-Filippi indul majd mögüle.
A Q3-ban ismét Huff volt a leggyorsabb így holnap ő indulhat a pole-ból a főversenyen.
Mögüle Bennani-Guerrieri-Catsburg-Girolami sorrendben indulnak majd a pilóták.
Vigasz a Hondának, hogy a  MAC3-art sikerült megnyerniük így csökkentették lemaradásukat a Volvo mögött.
WTCC Hírek - Holnap lesz min javítani
WTCC Hírek - Holnap lesz min javítani

Belépés

Készítette: www.KarikuszDesign.hu | Szerverhosting Partnerünk: EZit.hu Minden jog fentartva : AutoMotorCenter.hu 2010-2016