• Moto2 Hírek

Moto2 hírek

Moto2 Hírek - Aegerter vezetésével kettős svájci siker az esőben

Moto2 Hírek - Aegerter vezetésével kettős svájci siker az esőben
Dominique Aegerter pályafutása második győzelmét szerzete a vizes San Marinó-i Nagydíjon. Mögötte honfitársa, Lüthi végzett, így kilenc pontra csökkentette Morbidellivel szemben összetettbéli hátrányát, aki az élről esett ki. Harmadiknak Syahrin ért be.

Moto2 Hírek - Nakagami győzelemmel ünnepelte MotoGP-s szerződését

Moto2 Hírek - Nakagami győzelemmel ünnepelte MotoGP-s szerződését
Sokáig a Marc VDS házon belüli csatájának tűnt a Moto2-esek Brit Nagydíja, Marquez azonban elesett, Morbidellit pedig nem sokkal később Nakagami is megelőzte, így a japán karrierje második sikerét aratta. A vb-éllovast ráadásul még Mattia Pasini is lenyomta – jóllehet, a fő kihívó Thomas Lüthit így is maga mögött tartotta.

Moto2 Hírek - Pasini sorozatban harmadszor a pole-ban

Moto2 Hírek - Pasini sorozatban harmadszor a pole-ban
Az olasz Mattia Pasini tovább folytatta időmérős remeklését zsinórban harmadik alkalommal is megszerezve az első rajthelyet Silverstone-ban. A második és a harmadik helyen pedig a Marc VDS Team duója végzett, Alex Marquez-Franco Morbidelli sorrendben.

Moto2 Hírek - Morbidelli hetedik sikerével megerősítette bajnoki vezetését

Moto2 Hírek - Morbidelli hetedik sikerével megerősítette bajnoki vezetését
Hiába tűnt az egész versenyen gyorsnak Alex Marquez és Thomas Lüthi is, Franco Morbidelli csak pár másodpercig nem állt az élen, az olasz pedig végül megnyugtató előnnyel nyerte meg az Osztrák Nagydíjat. A kettős győzelmet arató Marc VDS motorosa ezzel 26 pontra növelte előnyét svájci riválisával szemben.

Moto2 Hírek - Osztrák Nagydíj: Pasini sorozatban másodszor a pole-ban

Moto2 Hírek - Osztrák Nagydíj: Pasini sorozatban másodszor a pole-ban
Mattia Pasini nyerte a Moto2-es mezőny időmérőjét Morbidelli és Marquez előtt. Mindössze egy ezred döntött a pole sorsáról. A bajnoki éllovasok közül Lüthi a negyedik, Oliveira a nyolcadik lett. Hárman is elestek a kvalifikáción.

Moto2 Hírek - Lüthi sziporkázott az esőben, Morbidelli csak a 8.

Moto2 Hírek - Lüthi sziporkázott az esőben, Morbidelli csak a 8.
Újra beborult az ég Brno felett: a Moto2 géposztály küzdelmeit 6 kör után félbeszakították, és esős versennyé nyilvánították a futamot, amit Thomas Lüthi káprázatosan használt ki, és idei első futamgyőzelmét aratta! A vb-éllovas Franco Morbidelli csak a 8. helyen zárt.

Moto2 Hírek - Morbidelli idén hatodszor győzött, Marquez és Lüthi elesett

Moto2 Hírek - Morbidelli idén hatodszor győzött, Marquez és Lüthi elesett
Előbb Alex Marquez, majd Thomas Lüthi is bukott a németországi Moto2-es futamon, így Franco Morbidelli idei hatodik győzelmének még nagyobb a jelentősége. Miguel Oliveira kis híján elcsente a győzelmet az olasztól, végül meg kellett elégednie a második hellyel. Francesco Bagnaia lett a harmadik.

Moto2 Hírek - Morbidelli vezetésével kettős Marc VDS-siker

Moto2 Hírek - Morbidelli vezetésével kettős Marc VDS-siker
A világbajnokságot vezető olasz a legvégén hódította el a pole-t a Moto2-es sachsenringi időmérőjén, megelőzve csapattársát, Alex Marquezt és a hazai pályán szereplő Sandro Cortesét. Egy újonc spanyol az ötödik helyen zárta a félig esős kvalifikációt.

Moto2 Hírek - Morbidelli győzelemmel ünnepelte MotoGP-s szerződését

Moto2 Hírek - Morbidelli győzelemmel ünnepelte MotoGP-s szerződését
Néhány órával azt követően, hogy bejelentették, hogy jövőre már a királykategóriában húzza a gázt, a Marc VDS Racing olasz motorosa mozgalmas versenyen szerezte meg idei ötödik sikerét. Mögötte Lüthi és Pasini ért célba, utóbbit azonban a sikán átvágásáért megbüntették, így Nakagami állhatott még dobogóra.

Moto2 Hírek - Marquez magabiztosan nyert, Morbidelli csak a 6.

Moto2 Hírek - Marquez magabiztosan nyert, Morbidelli csak a 6.
Alex Marquez Jerez után második hazai versenyén is rajt-cél győzelmet aratott, jelentős előnnyel maga mögé utasítva Mattia Pasinit és Thomas Lüthit. Vb-éllovas kollégája viszont csak hatodik lett, ezzel hét pontra csökkent az előnye a tabella élén.

Moto2 Hírek - Morbidelli az időmérő legvégén utasította maga mögé Marquezt

Moto2 Hírek - Morbidelli az időmérő legvégén utasította maga mögé Marquezt
A kvalifikáció legnagyobb részében Alex Marquez neve szerepelt a legjobb köridő mellett, az utolsó pillanatokban azonban Franco Morbidelli lepipálta csapattársa idejét. A harmadik rajtkockát Mattia Pasini csípte el.

Moto2 Hírek - Morbidelli megszerezte idei negyedik győzelmét

Moto2 Hírek - Morbidelli megszerezte idei negyedik győzelmét
Hiába rajtolt el jól Lüthi és haladt Morbidellit előtt, az olaszt nem tudta megállítani, aki végig jól kezelte a többiektől érkező nyomást, és behúzta a diadalt. A második, Jerez után ismét Bagnaia lett, míg a harmadik helyet nagy csatában Lüthi nyerte.

Moto2 Hírek - Marquez első győzelmét aratta, Morbidelli kiesett

Moto2 Hírek - Marquez első győzelmét aratta, Morbidelli kiesett
Alex Marquez magabiztos versenyzéssel húzta be élete első Moto2-es diadalát hazai közönség előtt, miután olasz csapattársa a kavicságyban kötött ki. A második helyre tavaly után ismét Bagnaia ért be, míg Oliveira harmadiknak ünnepelhetett.

Moto2 Hírek - Alex Marquez az időmérőt is behúzta Jerezben

Moto2 Hírek - Alex Marquez az időmérőt is behúzta Jerezben
Bár az utolsó percekben defektet is kapott, az összes edzést az élen záró spanyol megszerezte első Moto2-es pole-pozícióját. Csapattársa, a vb-éllovas Franco Morbidelli a második helyről indulhat vasárnap.

MotoGP Hírek - Európába érkezik a MotoGP – hétvégi menetrend

MotoGP Hírek - Európába érkezik a MotoGP – hétvégi menetrend
A katari és amerikai versenyek után következik a gyorsaságimotoros-vb európai szakasza, amely hagyományosan Jerezben veszi kezdetét, mutatjuk, mit mikor és hol nézhetsz a következő napokban!
[12 3 4 5  >>  

Belépés

Készítette: www.KarikuszDesign.hu | Szerverhosting Partnerünk: EZit.hu Minden jog fentartva : AutoMotorCenter.hu 2010-2016