Forma-1 Hírek - Alonso bízik a javulásban

Készült: 2016.január.03 11:55 Készítette: Lipták Melinda Kategória: Forma1 Hírek, Autós Hírek Forrás F1Hungary

Forma-1 Hírek - Alonso bízik a javulásban
A korábbi világbajnok, Fernando Alonso úgy érzi, hogy a McLaren sokat javul majd a 2016-os szezon során, ha a csapat által kialakított stratégiát sikerül megfelelően alkalmazni. A csapat 2015-ös rossz szezonja mindenki számára ismertek és az idei évben a helyzet csak jobb lehet.
Alonso csapattársa, Jenson Button már kifejezte bizalmát és Alonso is bízik a jó folytatásban.

"Ha sikerül néhány megoldást alkalmazni és minden a tervek szerint alakul, akkor nagyon sokat javulunk" - közölte a spanyol.

Alonso szerint csapata jelentősen javulhat, elsődlegesen a tavaly történtek miatt. Miközben a feladat óriási, Alonso bízik benne, hogy sikerül a célokat elérni.

"Vannak megoldások, amelynek megvalósítása logikus, egészen jó és nagyon magas motivációt tart fenn. Azt hiszem 2016-ban a kép teljesen más lesz" - tette hozzá.

Amikor arról kérdezték, időben kifejezve mennyi javulás érhető el, Alonso elmondta: "Talán több, mint két másodperc. Mindenki fél- és egy másodperc közötti javulást ér el. Nekünk több, mint két másodpercet kell javulni, ha szeretnénk felzárkózni. Már tudjuk, mik autónk erősségei és ezt az irányt kell követni. Tudjuk, hogy a motor akadályoz minket, szóval az autó tervezésében és filozófiájában nem kell komolyabb változtatást végezni."

Belépés

Készítette: www.KarikuszDesign.hu | Szerverhosting Partnerünk: EZit.hu Minden jog fentartva : AutoMotorCenter.hu 2010-2016